Sose gondoltam volna, hogy egyszer más tollaival, - bocsánat, agyaraival – fogok dicsekedni. Most mégis megteszem. Simkó Gyula barátom könyvet írt afrikai vadászélményeiről „Szívemben Afrika” címmel, melyet 24.-én szombaton délelőtt 11 órakor én mutathatok be a Dobó utca 9. szám alatti Líra könyvesboltban.
Édes keserű feladat. A mai napig álmodom azzal az oroszlánnal és elefánttal amit nem lőttem meg. Az oroszlán életerős, négy éves hím volt, azt mondtam magamban nőjön még, majd lesz öregebb. Az elefántbikám kora és persze agyara sem ütötte meg azt a szintet amiért az ember az afrikai bozótban koptatja magát. Szóval mindkettő ott maradt azzal, hogy lesz még számtalan alkalom. Nem lett.
Simkó Gyula, a Magyar Szafari Klub nemrégen megválasztott elnöke kitartóbb! Mindkettőt meglőtte! Sőt! Kittenberger, Széchenyi, de még Nagy Endre barátom is elismerően bólintana Gyuszi afrikai trófeáira és az elejtés körülményeire. Neki sikerült mindaz amiről én csak álmodtam, álmodok. Pedig nem ő az aki tizenkét évet élt Afrikában. Ez az egyik oka, hogy elvállaltam a „Szívemben Afrika” című vadásznapló bemutatását, méltatását, az értő egri közönség elé tárását. Talán hiteles lehet az amit írok, amit mondok. A másik ok, az maga a könyv!
Nagyszerű írás! Minden korosztálynak! Az afrika-vadásztól kezdve a hazai laikusig, a tizenévestől egészen az élemedett korúakig, a sokat utazottól a Felsőtárkány határát át nem lépőkig. Szóval izgalmas, szellemes, önirónikus, aranyos írás. Olyan mint a szerző. Szerethető, érthető. Az olvasó gond nélkül azonosulhat a könyv lapjairól visszaköszönő csetlő-botló, az afrikai szavannával, bozóttal, - mert ott nem az erdőbe mész ki vadászni, hanem bemész a bozótba, - éppen hogy közelebbi kapcsolatba kerülő, ismerkedő, európaival. Ismerve a tanzániai és namíbiai körülményeket és vadászterületeket a könyv gyakran nevettet meg úgy, hogy a könnyem is kicsordul. Nincs benne túlzás, nagyzolás, hősködés, de van benne szerénység, alázat és tisztelet az elejtett vad iránt. Az írásból nemcsak Afrika három országának és lakóinak képe rajzolódik ki de ránk köszön egy szenvedélyes vadász is aki az „iparág” - nemcsak fizikai, - de lelki-erkölcsi oldalát is fontosnak tartja.
Külön erénye a vadásznaplónak, hogy az esti tűzeknél, - amikor az oroszlánbőgés kilométerekről is olyan erővel jön, hogy beleremeg az éppen ott melegedők rekeszizma, - mások által elmondott, felelevenített történeteket leírja, az adomázgatások hangulatát hűen, cifrázás nélkül tálalja, és nem utólsósorban, az Afrikában bizony elesett európai „polgár” megmosolyogtató képét elénk idézi.
A könyv képanyaga színvonalas és külön dicsérendő, hogy a vadászatot segítő „kirongozik”, azaz vadvezetők, nyomkeresők is bőven kaptak helyet az írásban és képeken. Nélkülük nincs vadászat, ők a kulcsai a mocsarakban és bozótban egyébként totálisan elveszett magunkfajták sikerének. Gyuszi barátom írásából is átsejlik a fontos megállapítás, bizony mi is sok mindent tanulhatunk az egyszerű afrikai emberektől. Odaadást, egyenességet, szolgálatkészséget, szerénységet és még hosszan sorolhatnám. Ha az odalátogató vadásznak van szeme a látásra, füle a hallásra no meg esze a látottak, hallottak feldolgozására, akkor nem csak vadásztrófeákat hoz haza Afrikából. A szerzőnek volt és van.
Mindenkinek ajánlom Simkó Gyula, egykori Egri Dózsás kiváló hátúszónk és barátunk „Szívemben Afrika” című könyvét és persze a szombat délelőtti könyvbemutatót, ahol feleleveníthetünk néhány olyan kalandot melyek már nem fértek bele az afrikai vadásznaplóba.
Dr. Nyíri Iván
