Csak kipattant az a fránya botrány. Mint ismeretes Kerényi Imre egy áprilisi beszélgetés alkalmával lebuzizta Alföldi Róbertet és vele együtt így az egész Nemzeti Színházat.

Most nem is a buzizással van a bajom, mert sokan sokfelé megteszik. Kerényi amúgy sem arról híres, hogy megválogatja szavait, tudjuk jól nyilatkozott ő már sok hülyeséget a nagy nemzeti öntudattól vezérelve, a széles rónaságon lovagló magyarokról álmodozva, miközben a nyereg alatt puhított lóhúst rágcsálta valamelyik alárakott színház igazgatói székben.

Alföldinek sem a szexuális hovatartozására vagyok kíváncsi. Tudjuk jól volt pár olyan ember már a történelemben akik letettek valamit az asztalra, langyi ide, langyi oda. Elton Jhont és Freddie Mercuryt sem azért szerettük, mert valamilyen oldalhoz tartoznak, hanem mert kevesebbek lennénk nélkülük.

Na most Kerényi nélkül nem tudom mennyivel lenne kevesebb a világ. Persze ő már megmutatta mire való. Ő a kimondó ember, ő az elterelő ember. Persze a megmondókra minden hatalomnak szüksége van, mert a pórnép addig sem figyel oda a mögöttes tartalomra.

Az viszont beszédes, hogy Alföldi homokozója mellett tüntetett a közönség. Ilyen azért még nem nagyon volt az elmúlt pár évtized színház történetében. Mert kérem szépen azok a sorok amik az utolsó előadások előtt a Nemzeti Színház előtt álltak, az egy csendes szimpátia tüntetésnek feleltek meg.

A színi igazgatói váltások általában csendben szoktak lezajlani. Legfeljebb a színészek hőbörögnek kicsit, a váltás meg megtörténik, mert a hatalomban is éppen váltás van. A hatalom meg mindig összekeveri a színházat a politikával.

Kerényi meg is mondta, ő már nem akar a színházzal foglalkozni. Ennek mi örülünk. Csak az a baj hogy ha a politikával foglalkozik, akkor nagyobb hatalom kerül a kezébe és tudjuk jól az elvakultság már sok gondot szült ebben a világban. Lásd: történelem.

„Amikor a színházban hatalomváltás van, és új stílus jön, akkor mindig lemegy a látogatottság. Ez egy teljesen természetes görbe. És itt van egy hazafiúi feladat. Szíveskedjék az új direkciót támogatni jegyvásárlással. Rögtön az elején tessék megszállni a színházat, mert most meg van szállva. Képzeljék el, hogy itt az utolsó előadásokon gyászmise lesz. Nagy könnyek folynak patakokban, a Dunáig fog menni a könny. Olyan siker lesz, hogy őrület, könyveket fognak róla írni. Csak utána jön egy más, és én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. Elég erő van hozzá, jó korban van, megvan hozzá a műveltsége, a felkészültsége, a kultúrája, és meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről meg a barátságról meg a hűségről” – fogalmazott Kerényi Imre.

Nos kérem! Azt azért tudomásul kellene venni, hogy az a megátalkodott néző nem az Alföldi két szép szemecskéjéért szállta meg a színházat már évek óta, előadásról előadásra, hanem mert valami történt ott. Művészet volt, vibráló, élő, létező művészet!

De ha Kerényi azt mondja, hogy az új direkciót támogatni kell a jegy vásárlással, akkor bizonyára ölni fogják az emberek egymást a jegypénztárak előtt. Mert az új Nemzeti olyan jó nagy nemzeti öntudatú lesz, és ettől az emberek majd nagyon boldogok lesznek és elkezdenek színházba járni ha eddig valami úri passzióból nem tették meg.

Mert a Kerényi tudja mi a jó nekünk! Mert meg kell nevelni azt a bugris népet, meg a színészeket is mert milyen dolog az hogy ők csak úgy szabadon véleményt nyilváníthatnak, mert az öntudat, meg a magyarság az mindenek felett! Ezért aztán szerinte a Színház és Filmművészeti Egyetem szabad színházat álmodó lázadóit is hamarjában meg kell reformálni.

„Kipusztult minden. Most olyan ez az iskola... Én most már inkább nem foglalkozok színházzal, mert unom. Énnekem feltett szándékom, hogy ezt meg kell reformálni. Lehetetlen dolog, hogy Déryné országában és Jászai Mari országában így képezzük a színészeket. Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném a színházhoz. Aztán csináljanak, amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. Ha ez az iskola New Yorkban is lehetne, meg Lembergben is, akkor mitől? Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj”

Bizony be kellene most már vezetni minden iskolában a polgári öntudatra nevelést, meg a polgári őrsi gyűléseket és polgári narancs babos kendőben kellene megjelenni a polgári ünnepségeken és este elmenni a Kerényi-Vidnyánszky -féle nagyon Polgári-Nemzeti Színházba magyarkodni egy kicsit, ahonnan ki dobnák az összes homokozót, mert a rosszcsont gyermeklelkű nép ezentúl csak magyar zászlóba csomagolt Madách kötettel játszhatna.

Mint már említettem nem Kerényi homofóbiájával van a gondom, hanem a homofóbiának azzal a válfajával, amit a Wikipédia így határoz meg: 

„A homofóbia nem szűkíthető le a homoszexuálisok elleni nyílt gyűlöletre, számos kevésbé látványos, ám komoly következményekkel járó változatban működik. Jelen lehet a családi-baráti viszonyokban, a munkahelyen, az iskolákban, a médiában, a mindennapi élet számos területén. A különböző társadalmak a homofóbia más és más szintjével rendelkeznek.”

De, mikor a hatalmi homofóbia a belép a mindennapjainkba, a családi és intim szféránkba, amikor a Kerényi félék mondják meg nekünk mit is kellene tennünk, hogyan kellene élnünk, éreznünk, akkor ne csodálkozzunk azon ha egy egész ország homofóbiás lesz....

...vagy meleg.

Egykutya, csak ugyanazt a dalt fütyülje mindenki, szabad, polgári öntudattal!

És akkor már mindenki szabadon buzizhat mindenkit, csak úgy nemzeti megfontolásból.

                           SzJ.