. Ma Olga napja van.
Pierrot Egerben
2011-05-19 20:35:49
Pierrot Egerben

Pierrot Egerben

Az Országos Turisztika sajtónap keretein belül május 18-án városunk vendégül látta a zenész, producer, játékfejlesztő Pierrot, hogy legújabb játékáról mesélhessen, mely a Kaland és játék elnevezést kapta.

 

A művészről kevesen tudják, amellett, hogy zenészként, producerként, szerzőként évtizedekig jelen volt a hazai zenei iparban, közel tíz éve a játékfejlesztéssel, interaktív programok megalkotásával is foglalkozik.

 

2006 őszén készült el a Jumurdzsák gyűrűje című ismeretterjesztő játék Egerről, melyben Jonathan Hunt újságíró történetét és kalandozásait ismerhették meg a játék résztvevői. Miközben a játékosok folyamatosan megismerik a város emlékeit, látványosságait, történelmét, tanulnak nevezetes szülötteiről, vívmányiról, az apró kirakós-elemekből összeáll előttük egy történet. A rejtély megfejtéséhez vezető úton befogadóbbá válnak az információk iránt, azokat jobban magukévá teszik, így a városba való visszatérés esélye is nő.


Pierrot elmondta, a játék megalkotása alatt szeretett bele kicsiny városunkba, ezért úgy döntött, újabb interaktív túrával lepi meg az egrieket és az Egerbe látogatókat. Pierrot most azért érkezett városunkba, hogy bemutassa legújabb városismereti vetélkedőjét, ami ugyancsak Egerhez kötődik. Egy kis doboz rejti azokat a feladatokat, amelyeket egy turistának egri látogatása során teljesítenie kell. A korábban már jól ismert Jonatan Hunt kéri fel játékosát, hogy a kártyák utasításai mentén haladva ismerje meg Eger városát és legfőbb nevezetességeit.

 

Pierrot kérdésemre elmondta, hogy a hazai zenei élet hanyatlása vezette őt ahhoz, hogy- ahogy ő fogalmazott: „a gitárt a szögre akasztotta”- egy egészen új és izgalmas területen kipróbálhassa magát. Korábban megjelent még két játéka, az AGON - A rejtélyes kódex trilógia illetve az AGON - Toledo: az elveszett kard.

Pierrot szerint ez a játék egyfajta élményturizmus megalapozója. A tervek szerint a Kaland és játék vetélkedőt a jövőben más városok számára is elkészülhet.

 

Bajzát Brigitta

További híreink
Csak ketten kaptak kegyelmet az idén
Míg tavalyelőtt huszonnégyen, tavaly huszonketten, az idén június végéig csak ketten részesültek államfői kegyelemben az igazságügyi miniszter felterjesztése nyomán - írt...
2017-07-26 14:00:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Soros után ellenzéki újságírókat járatna le a Fidesz
Magasabb sebességi fokozatra kapcsol a Fidesz propagandagépezete az előttünk álló kampányidőszakban: az eszközök nem változnak, a célpontok igen.
2017-07-25 18:00:26, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Brutális szakmai hiba történt a meggyilkolt soroksári anya ügyében
Évekig rossz nyomon járt a rendőrség, mert egy tettes helyett kettőt kerestek, miután egy hiba miatt egy ártatlan férfi DNS-e is a holttestre került.
2017-07-25 14:00:39, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az atv.hu egy befolyásos fideszes politikusra hivatkozva azt írta, hogy a plakáttörvény szombati hatályba lépé...
Bővebben >>