Azt mondja egy facebook-ismerősöm, hogy a szimbólumok ma már csak a primitív embereket érintik meg, az intelligensek mélyrehatóbb dolgokkal foglalkoznak. Én szeretem az engem körülvevő szimbólumokat és ragaszkodom hozzájuk.

A zászlók háborújának, nyilatkozatok csatájának lehettünk szem- és fültanúi a tegnap. Az összes hírcsatornán a székely zászló volt a téma.

Nem lehetett nem odafigyelni. És ehhez még hozzájött az, hogy a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola még mindig nem veheti fel a Bernády György nevét, valamint az, hogy a város polgármestere fenyegetőzik: lebontja a 4-es számú iskola, ma Európa Gimnázium, egykori zsidó elemi épületét és vele együtt az egész utcát. Nem érdekli az érzelmi kötődés, amellyel lakóházaikhoz, otthonaikhoz ragaszkodnak az érinettek. 

A székely zászló egy szimbólum volt számomra, különösképpen nem foglalkoztam vele. Most figyeltem fel jobban rá. Megnéztem, hogy mitől olyan félelmetes.  Ha nincs ez a hisztériakeltés, nem váltják ki éppen az ellenkezőjét annak, amit nem akarnak. Hiszen csak szimbólumokról van szó.

De, ha egy közösség ragaszkodik a szimbólumaihoz, miért nem használhatja azokat? A többségi szimbólumok mellett természetesen, hiszen azt senki sem gondolta, hogy leszedi és lecseréli a háromszínűt a kék-arany zászlóra.

Aztán a Bernády Iskola esete: ha egy közösség úgy dönt, hogy elnevezi az iskolát annak építtetőjéről, akkor miért nem teheti ezt meg? Fáj kimondanom, de most mégis kimondom: ha nem Bernádyról lenne szó, vagyis nem magyar személyiségről, hanem bárkiről, csak éppen román neve legyen, nem számít, hogy semmi köze Marosvásárhelyhez, hogy még azok sem ismerik, hogy ki volt, akik rászavaznak, már rég megtörtént volna a névadás, nem gördítettek volna ennyi akadályt az útjába.

Azt kérdezte a tévében az egyik honatya, hogy a magyarok miért nem érzik jól magukat Romániában, miben van akadályoztatva kultúrájuk, minek nekik autonómia? Éppen az ilyen esetekért, mint a Bernády Iskola, mint a székely zászló, mint a marosvásárhelyi utcanevek, mert a Dózsa György neve leírva még mindig Gheorghe Doja, mert az utcaneveknek nincs magyar fordításuk, mert nincs magyar személyiségről elnevezett elemi iskola, mert a székelység történetéről írt tankönyv ellen eljárás indult, mert a román nyelvről nem lehet kimondani, hogy a magyarok számára idegen nyelv.

A szimbólumok csak a primitív embereknek fontosak? A festmények a falon? Marosvásárhelyi képzőművész barátaink készítette kisplasztikák az ablakpárkányon? A könyvek a polcon? A festett kancsók a szekrény tetején? A korondi cserép a virágok alatt? A kis velencei csecsebecse a szekrényben, amely kellemes emlékeket idéz? Azt hiszem túl primitív vagyok még ahhoz, hogy mindezektől megszabaduljak. De mit is érne az életem szimbólumok nélkül?

AE

Forrás: Marosvásárhelyi Hírhatár