A szabadság vércseppjei

a Széchenyi utcán

Tavaszi hangulatot árasztott a szikrázó napsütés, ahogy 1956. december 12-én elöntötte Eger utcáit a fénye. Mintha nem is tél, hanem tavasz lett volna, mely október 23-án fakadt és azóta  is szórná melegét erre a sokat szenvedett országra. A belváros hajnali csendjét lassan felváltotta a reggeli nyüzsgés, a dolgukra sietők gyors léptei.

Ez a szerda reggel azonban nem a megszokott módon folytatódott. A boltok, iskolák, üzemek zárva maradtak, a helyi buszjáratok sem járták megszokott útjukat a Széchenyi utcán keresztül. Az emberek kis csoportjai 8 óra után sem tűntek el, hanem csendesen bóklásztak a belvárosban. Feszült nyugalom telepedett a reggelre. Ettől a naptól kezdődően hirdetett két napos, országos sztrájkot a Központi Munkástanács. Az üzemek, hivatalok nagy része, a szovjet megszállás ellenére, továbbra is a helyi munkástanácsok irányítása alatt maradt, de maga mellett tudhatta a lakosság túlnyomó többségének is a támogatását, a gyári munkástól a tanárig, a katonától az ügyészig. A sztrájk, az oroszokkal megalkuvó Kádár kormány, illetve annak minden terrorcselekménye és megfélemlítő akciója ellen szólt.

Ezek a gondolatok jártak az utcákon békésen sétálók fejében is, miközben kettesével, kis csoportokba verődve beszélgettek. Egyre többen jelentek meg az utcákon anélkül, hogy konkrét célja lett volna az ott létüknek. Senki nem szervezett tüntetést vagy bármi egyéb megmozdulást. Nem volt náluk transzparens, nem hangoskodtak, nem vonultak tömegesen, csak csendesen tiltakoztak ottlétükkel.

A Vörös Csillag Mozi környékének nyugalmát 10 óra körül egy teherautó robaja törte meg, mely a Dobó Laktanyából jött, feltételezhetőleg Gyurkó Lajos, öt elemit végzett vezérőrnagy közvetlen parancsára. A Csiky Sándor utca felől érkező teherautó a Széchenyi utcára fordulva hirtelen megállt. Lintallér László százados szállt ki először a fülkéből, majd leparancsolta a 10-14 karhatalmistát, gúnynevükön a pufajkásokat, a platóról. Ott egyesültek a Füzesabonyból érkező másik, karhatalmista rajjal.

Az emberek döbbenten figyelték, ahogy PPS dobtáras géppisztolyokkal a kezükben ugrálnak le a kocsiról. Lassú méregként áradt szét bennük a félelem. Rettegés a kezektől, mely a sötét fegyvercsöveket tartotta, a szemektől melyek gyilkosan villantak és az arcoktól, melyek elvesztették emberi vonásaikat. Pedig nem idegenek voltak, sokan közülük itt éltek a városban. Mégis ellenséggé lettek, egy gyűlölt hatalom, aljas végrehajtóiként. A közelben állók közül többen hangot is adtak megvetésüknek, mely szavak érzéketlenül repültek el a karhatalmisták mellett. A szidalmazásukra különösen okot adott az előző napi vérengzés, ahol két ember vesztette életét.

Hirtelen parancsszavak harsogtak, mire a karhatalmisták a Széchenyi utcán keresztbe, farkasfog alakzatba álltak és fegyvereiket a mozi irányába állók felé fordították. Valami furcsa módon a vezényszavakkal ellentétesen, de egymással mégis összhangban mozdultak a karhatalmisták, ami meglepte az őket figyelőket. Aztán megértették a szándékot a mozdulatok mögött és igyekeztek a fegyverek csövétől minél távolabb kerülni.

Ahogy próbáltak menekülni, hirtelen felhangzott Lintallér százados lövése majd az „Oszolj! Tűz!” vezényszó. Élesen hasított bele a levegőbe a géppisztolyok vad ugatása. A béke kristály módjára tört össze millió darabra és hangszilánkjai végigsöpörtek az utcákon. A menekülni próbálókat hátulról érték a lövések, ők a kövezetre rogytak. Néhányuk azonnal meghalt, többen súlyos sebesülésekkel hörögtek magatehetetlenül. A távolabb lévők pánik félelemmel igyekeztek menedéket találni vagy a földön fekve, kezüket a fejükre szorítva óvni törékeny életük. 20 másodpercig korbácsolták a lövések a Széchenyi utca kövezetét.

Kábult félelem lett úrrá a lelkeken és hosszú percekig dermedt mozdulatlanságban feszültek a testek. Pár pillanattal később a karhatalmisták fölött, az akkori rendőrségi épület erkélyén kinyílt egy ablak és megjelent Molnár János városi rendőrkapitány.

Dühtől tajtékozva ordított le a karhatalmistáknak „Mit csináltok Lintallér elvtárs? Védtelen emberekre lőttök!”, mire pár géppuskacső azonnal feléje fordult. A parancsnok, látva a mozdulatot, azonnal a kőkorlát mögé vetette magát, a golyók pedig máris záporoztak körülötte. Mély lyukakat ütve az épület falán. Az idő megállt haladni végtelen útján. A halál árnyékában nincsenek másodpercek, csak végtelennek tűnő órák.

Fölpillantani sem mer senki, mikor Lintallér László autóra vezényli a karhatalmistákat és segítségnyújtás nélkül elhajtanak. Kábultan emelkednek föl a fejek, félve a halál mennydörgésétől. Az öntudatlanságból a sebesültek jajkiáltásai rázza föl a túlélőket, melyet messze visz a hirtelen beállt csend. Többen lassan felemelkednek, és hozzájuk sietnek segíteni. Kétségbeesve próbálják tartani az életet a földön maradottakban. A kórházból eközben már rohanva érkeznek ápolók, orvosok. A gyors és önzetlen segélynyújtásnak köszönhetően többekhez még időben érkeznek. Hat szív azonban örökre megállt dobogni 1956 december 12-e reggelén.

Az 1990-es évek derekán eljárást indítottak 5, Heves megyei személy ellen, akik feltételezhetőleg elkövetőként részt vettek az Egri sortűzben. Az eljárás során az elkövetők korára, egészségi állapotára tekintettel és tettük bizonyíthatóságának hiányában lehetetlen volt igazságos ítélet hozni.

Nekünk, Egrieknek, azonban december 12-én meg kell hallanunk a meggyilkolt 6 mártír szívverését. Emlékeznünk kell a gyalázatra, melyben magyar lett magyarnak farkasa! Egy eszme, mely nem ismert könyörületet hatalma fenntartásában. Embertelenségét és kegyetlenségét megannyiszor bizonyította a XX. században. A rendszer ellen azonban nemet mert mondani a társadalom nagy többsége, melynek jelleme, hite és tudása rendíthetetlen alapokon nyugodott.

Tartozunk 1956 hőseinek, hogy ez a hit és tartás továbbra is bennünk éljen. Képesek legyünk együtt harcolni közös célokért, melyekért ha kell kockáztatni is képesek vagyunk. Ehhez azonban kötelességünk ismernünk a múltunkat és apáink, nagyapáink tetteit. Szerencsére sokan még ma is itt vannak velünk, és csillogó szemmel mondják el tetteik!

December 12-én 15:00 órakor, a sortűz helyszínén, Egerben a Széchenyi és Csiky út kereszteződésénél, az 56-os márványtáblánál kegyeleti megemlékezést tart az 56-os szövetség. Mindenkit szeretettel várnak.

Hajas Atilla