1517. október 31-én Luther Márton szerzetes, a theologia doktora egy 95 vitatételt tartalmazó írást függesztett ki a wittenbergi vártemplom kapujára. A korabeli tömegkommunikáció e sajátos formáját választva nem is sejthette, hogy demonstratív megnyilatkozása Európa történelme s a nyugati keresztyénség egyháztörténete szempontjából, milyen döntő változásokat eredményez majd.

A reformációt, mint az egyházból kiinduló, de a világi élet megannyi területét érintő mozgalmat a történelemtudomány, a szociáletika, netán a feudális gazdasági struktúrát megingató jelenségeket vizsgáló közgazdaságtan, s mindezek mellett a filozófia és a theologia érdeklődési körébe sorolják. Az általános iskolától a legmagasabb szintű nemzetközi konferenciákig ma is érdekfeszítő témát jelent. Megtanulandó tananyag, érettségi tétel, a kutató tudós számára kiapadhatatlan forrás. A szétszakadozottságban élő protestáns egyházak hitvallása szerint a reformáció az Isten népe megújulásának jele és eszköze. Hálaadásra és a lelki életben való megerősödésre, a másokért vállalt, szeretetből fakadó szolgálatra ösztönző ünnep.

Maga a szó: reformáció – megújulást jelent. A protestáns egyházakhoz tartozók vallják, hogy az egyház az idők során emberi tévelygések, mulasztások miatt, a hitben való elerőtlenedés következtében megromlott. Elkerülhetetlenül szükségessé vált a megújítás, ami egyetlen célt jelenthetett: az embernek keresnie kellett annak lehetőségét, hogy közelebb jusson a mindent teremtő, mindent fenntartó és gondviselő szeretetével igazgató Istenhez. Mindez csak úgy mehetett végbe, s ma sincs másként, mintsem az egyháznak, s az azt alkotó gyülekezetek tagjainak engedelmesen és odaadóan kell hallgatnia Istennek a Szentírásban kijelentett igéjét, teremtő, eligazító, üdvösségre vezető szavát.  Hiszen minden emberi tudás és bölcsesség magában hordozza a „rész szerint valót” – az ismeretnek csak részeit, s nem teljességét birtokoljuk. Teremtményi létünk messze van attól, hogy akár a „bölcs lángeszével” is felérje a Teremtőt. A világ létének, s a benn élő ember küldetésének lényegét keresve kevésnek tűnik a vitathatatlanul grandiózus eredményeket elkönyvelő tudományok összessége. A végső kérdésekre, a lét meghatározó kérdéseire igazi válasz csak onnan felülről kapható. A reformáció ezt ismerte fel, s ezt tudatosította a korabeli európai népekkel, az egyre elvilágiasodó, küldetéséhez méltatlanná váló egyházzal, az iszlám előrenyomulásával szembeszállni képtelen, kiszolgáltatott, országában részekre szakadt magyarsággal, az emberi hangon, s a nép nyelvén megszólaló, erőt és vigasztalást hozó prédikátorok bizonyságtevő élete és szolgálata által.

A reformáció egyfelől kétségtelenül egyházi ügy. Az elesett egyház és hitükben megrendült hívek megújításának mozgatója. Másfelől azonban a reformáció egyetemes ügy. Hatása nem csupán a hatalmi struktúrák, kulturális értékrendszerek, etikai nézetek és gazdasági viszonylatok területén jelentkezik. A reformáció a napi küzdelmek és teherhordozások között élő, sokszor megszomorodó, kilátástalansággal küszködő embert szólítja meg, amikor hittel vallja az életet formáló, újrarendező, újjáalakító, reformáló igét: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk.” 

Dr. Kádár Zsolt