. Ma Máté napja van.
Miénk a tér a Forrásban!
2013-05-08 12:01:24
Miénk a tér a Forrásban!

Miénk a tér a Forrásban!

Holnaptól Kezdődik a Forrás Gyermek Szabadidő Központban a „Miénk a tér” megyei művészeti fesztivál rendezvény sorozat mely egészen vasárnapig tart. A megyéből sok-sok gyermek és fiatal mutatja be milyen tehetséges, énekben, zenében, táncban, színjátszásban és mindenben mi a pódiumra való. 


 

És most tessék jól figyelni. huszonegyedik éve tart a programsorozat, így már elmondható, hogy hagyomány, sőt szinte tradíció.

Az idei esemény apropója kapcsán beszélgetünk Kristonné Erdei Máriával a programsorozat főszervezőjével.

 

 

  • - 1993-ban indult a program sorozat. Mi volt a célja az induláskor?

  • - Egy kollégámmal közösen gondoltunk arra, hogy jó lenne valami "Ki Mit Tud" jellegű eseményt megalkotni, amit kezdetben általános iskolás diákoknak hirdettünk meg. Az még egy napos fesztivál volt és mindenféle kategóriában lehetett nevezni. Meghatároztuk, hogy zene, színjátszás, modern tánc, néptánc, népzene, bábjáték, pantomim, tehát több mindennel lehetett nevezni. Ez a végén úgy kinőtte magát, hogy több napossá kellett tenni és így minden kategóriának lett egy napja. Így most a csütörtök a zene nap, péntek a modern tánc napja, szombat a színjátszás, népi játék, vers napja, vasárnap pedig az addig bemutatott produkciók legjobbjaiból egy gála napot tartunk.

    A kétezres évektől kiterjesztettük az eseményt középiskolások számára is, tehát már ők is jöhetnek, de nem külön fesztivál keretében, hanem beolvadva az eddigi jól bevált rendszerbe. De a zsűri őket külön értékeli, mivel mind három napnak van szakmai zsűrije, akik értékelik a produkciókat.

     

     

  • - A zsűri csak értékel, hasznos tanácsokat ad, vagy ez egyfajta minősítés is?

  • - Mi kezdetben csak bemutatkozásnak akartuk, ne versengjünk, de érdekes módon a jelentkezőknek igénye volt rá, hogy ha már eljönnek akkor legyen megmérettetés. Így beadtuk a derekunkat, hogy akkor nem csak bemutatkozás, hanem verseny jellege lesz ennek a fesztiválnak, és helyezéseket állapít meg a zsűri. Ez talán azért is jó mert így tétje is van a dolognak.

     

     

  • - Hány gyermek, fiatal jön össze egy ilyen megyei fesztiválon?

  • - Az idén ahogy összeszámoltam ezer fő fölött lesz a résztvevők száma.

  • - Elférnek ennyien a házban?

  • - Persze egyszerre ennyien nem férnénk be, de ha szorosan is a különböző napok művészeti tagoltsága miatt mindenkinek jut hely. Persze azért elég nagy a nyüzsi, főleg pénteken és szombaton, mert olyankor tánc és színjátszó csoportok lépnek fel, ami jó is, hiszen valahol ez is a funkciója az intézménynek. A három nap alatt 178 produkció lesz látható, és érdekes módon e legtöbb most a zenében van.

     

     

  • - A fesztiválra jönnek külső érdeklődők is, vagy a gyerekek csak egymás között nézik meg az előadásokat?

  • Az lenne a cél, hogy egymás előadásait megnézzék. Sajnos ezt még mindig nem nagyon tudjuk teljesíteni, mert előadás után legtöbbször nem tudnak maradni sokáig, pedig nagyon szeretnénk ha egymás hibáiból, erényeiből is tanulva telne ez a néhány nap. Abból lehet meríteni, meg lehet nézni más milyen eszközökkel dolgozik, mi lett az egész éves munkájának eredménye. Tehát az lenne a lényeg, hogy egy kis tapasztalat csere legyen akár a felkészítőknek, akár a gyerekeknek. A gála az, ami arra hivatott, hogy a szakmai zsűri által kiemelt produkciókra eljöjjenek a családtagok, ismerősök, esetleg más érdeklődők is. Természetesen mindhárom napra bárki eljöhet hiszen minden napon ingyenes a látogatók számára a rendezvény.

     

     

  • - Jövőre...?

  • - Persze szeretnénk jövőre is „Miénk a teret”, szeretnék tovább fejleszteni, de ennek mindig, mindig anyagi háttere van, hogy legyen szakmai zsűri, hogy legyen a díjazottaknak valami kis díj, és persze a szervezés, lebonyolítás is pénzbe kerül. Ha ez nem biztosított akkor egy ilyen nagy fesztivált képtelenség megrendezni. Reméljük a megfelelő támogatás mellett még további húsz évig tud működni ez a nemes rendezvény.

     

                                                                                                                        SzJ.

Utoljára frissítve: 2013-05-08 12:03:24

További híreink
Lázár János kinyírta Budapest jövőjét
Kedd este jelent meg a Magyar Közlöny, benne egy jogszabállyal, ami szerint számos fővárosi és néhány vidéki fejlesztést töröl a kormány a „rezsicsökkentés megvédése és a...
2023-09-11 09:40:16, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Pintér nyomozókat toboroz kiemelt fizetésért
Pintér Sándor belügyminiszter új tervezete szerint az online térben elkövetett bűncselekmények felderítésére specializálódott egység felállítását tervezik. A kormányzat o...
2023-09-11 09:40:15, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Az igazgató sem tudja, miként kerültek az Orbán-idézetek az iskola falára
Nem tudja, kinek az ötlete volt az Orbán Viktor idézetek falra helyezése, a táblával ő is csak akkor szembesült, amikor már felszerelték – erről beszélt a csepeli Jedlik ...
2023-09-03 10:33:28, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Nyilvánvalóan felháborító (és nem éppen okos dolog) azt a Horthy Miklóst kormányszinten dicsőíteni, aki a máso...
Bővebben >>