. Ma Gedeon napja van.
Megerősített immunrendszerrel a COVID-19 vírussal szemben
2020-10-09 20:39:05
Megerősített immunrendszerrel a COVID-19 vírussal szemben

Megerősített immunrendszerrel a COVID-19 vírussal szemben

A maszk viselése mellett tartsuk be a higiéniai javaslatokat

 

A koronavírus-járvánnyal szembeni hatékony védekezés egyik fontos lépése odafigyelni a megelőzésre. Ennek érdekében erősen javasolt

betartani azokat az egészségügyi szabályokat, amelyek a vírushelyzet következtében kerültek bevezetésre.

 

Persze a saját egészségi állapotunk megőrzése végett is elengedhetetlen, hogy emberek között tartózkodva viseljünk megfelelő minőségű maszkot, ezenfelül pedig mossunk kezet rendszeresen és alaposan. Vagyis tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a megelőzés végett.


Figyeljünk oda rá, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk

 

Az erős immunrendszerrel szemben a COVID-19 járvány negatív hatása is kevésbé érződik. Ennek megfelelően nem is lehet kérdés, hogy célszerű mindent megtenni a szervezetünk ellenálló képességének erősítéséért. Ennek az egyik pillére a növényeken és gyümölcsökön alapuló egészséges étrend betartása, minőségi táplálékkal ellátva így a testünket.


Hetente legalább három vagy négy alkalommal járjunk el mozogni

 

Az aktív életmódot folytatók rendszerint könnyebben ellenállnak a különféle megbetegedésekkel szemben. Úgyhogy nincs mese, a járványhelyzet árnyékában extrán a javasolt kategóriába tartozik a rendszeres testmozgás. Maga a mozgásforma egyébként kevésbé fontos. Ugyanolyan hasznos lehet többek között a futás, a kerékpár vagy bármilyen labdajáték is. A lényeg a fizikai aktivitáson van, aminek a segítségével hatékonyan erősíthető a szervezet.


Ne felejtsük el időnként alaposan kipihenni magunkat

 

Még az edzett szervezetnek is szüksége van bizonyos időközönként egy kis pihenésre, illetve regenerációra. A különféle vírusokkal és fertőzésekkel szembeni ellenálló képességhez tehát kiemelten fontos a pihenés, na és persze a minőségi alvás. Szakítsunk tehát napi szinten legalább hat vagy hét órát az alvásra, és teremtsünk optimális körülményeket a zavartalan pihenéshez.


Vitaminok szedésével tovább erősíthető az immunrendszer

 

A különféle vitaminok legfontosabb hozzáadott értéke abban rejlik, hogy a szervezetbe jutva hatékonyan erősíthetik akár a közérzetünket, akár a különféle kórokozókkal szembeni ellenálló képességünket.

 

Ennek megfelelően kimondottan a javasolt kategóriába tartozik szokássá formálni a megbízható forrásból származó, minőségi vitaminok szedését. Ezzel igencsak hasznos dolgot cselekszünk az egészségünk érdekében, amit a szervezet nagyszerű formával és kitartóbb energiaszinttel fog meghálálni.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>