Csütörtök délután a Bartakovics Béla Közösségi Házban jártam, az Élőben a játszótérről című kiállítás megnyitóján és bizony picit elkeseredtem a látottakon, ugyanakkor el is csodálkoztam a kiállított képek mélységein, az alkotások kivitelezésének szépségén.

A vándorkiállítás a TÁMOP-5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése című projekt keretében érkezett Egerbe. Az előbbi mondatot úgy lehetne emberi nyelvre lefordítani, hogy harc a kirekesztés ellen. Valószínűleg a gyerekeknek is így fogalmazták meg a pályázatot, mert különben nem született volna annyi megrázó, ugyanakkor felemelő műremek, mint amennyivel a megnyitón találkozhattam.

A játszótér megfogalmazás elsőre elbizonytalanított. Nem gondoltam volna, hogy a gyerektársadalomban ennyire éles kép él a kirekesztésről. A mi időnkben - úgy a hetvenes évek közepén, mikor még én is a csúszda hőse voltam – nem emlékszem, hogy ennyire éles fogalmunk lett volna erről. Persze mi is ástunk csapdát a homokozóban a leragasztott szemüveges társunknak, és jót nevettünk rajta mikor gyanútlanul belelépett, de ennyiben ki is merült a dolog. Néhány perc múlva az uzsonnánál már vele együtt nevetgéltünk a vajaskenyeret majszolva. Szóval jól megvoltunk együtt, nem voltak kirívó ellentétek. Persze akkoriban még érezhető volt a levegőben a hatvanas évek hippi mozgalmainak illata, még hitt a társadalom egy része a közösség fogalmában. Szakkörökre, táborokba jártunk, és úgy általában több volt az emberek között a szeretet. Vagy csak én emlékszem így a régi szép időkre? Azóta sajnos eltelt néhány évtized, és már arról is csak múlt időben beszélhetek, amikor a srácaimmal látogattam a hinták világát.

A képeket elnézve sajnos rossz irányba mozdult el a világ. Az egyiken egy egész osztály áll körbe egy kislányt, kinevetve, gúnyolva őt. A másikon egy színes bőrű gyerek még édesanyja pocakjában nem is sejti, milyen küzdelmek várnak majd rá. Úgy látszik erőszakosabb, előítéletesebb lett a társadalom, mint régebben lehetett. Nyilván a televízióban is látják a gyerekek a kirekesztéssel foglalkozó műsorokat és a gazdasági nehézségek, a demográfiai változás miatt talán apuka is erősebben fogalmaz otthon, ha szóba kerül a másság kérdése.

Szembe kell pedig néznünk a helyzettel: a másik elfogadása és megbecsülése minden békés társadalom alapja. Ez azonban csak akkor működik jól, ha mindkét oldal erőfeszítéseket tesz ennek elérésében, ha mindkét fél törekszik arra, hogy valami közös ponton egymásra találjon. Nem lehet senkit kirekeszteni azért, mert nem olyan, mint a többség, de a mássággal sem szabad ugyanakkor tüntetően kérkedni. Meg kellene keresni, mi az, ami közös a többiekkel. Akkor jön el a Kánaán, ha nem a bőrszín vagy a szexuális beállítottság lesz az elsődleges kérdés, hanem az hogy ki miben tud segíteni a másikon, hogy az is jól érezze magát abban a kis időben, amíg itt ténfergünk ezen a kis bolygón. Mit számít, ha fekete valaki, ha ugyannak a klubnak szurkol? Vagy ha nem magyar, de segít betolni a lefulladt autód? Vagy kit érdekel, mit csinál a hálószobájában, ha kiveszi a részét a munkából, és jól együtt lehet vele dolgozni? Ezt kellene végre megérteni és nem bűnbakokat keresni minden problémánkra.

Visszatérve a kiállításhoz, az jól látszik a műveken, hogy rengeteg a tehetség az országban és a gyerekek bizony ismerik a társadalomban feszülő ellentéteket.

A megnyitót felvezető ízléses fuvolaszó elhangzása után, Kelemen Éva szakmai vezető meg is fogalmazta, hogy nagy öröm számukra, hogy egy ilyen minőségű és emberi mondanivalókban ennyire gazdag kiállításnak adhat helyet a Bartakovics Béla Közösségi Ház. Ismertette, hogy az alkotók 8 és 18 év közötti általános és középiskolás diákok voltak, akik a grafika, a festészet, a szobrászat és az irodalom formanyelvén fejezhették ki a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban megfogalmazott gondolataikat, érzéseiket.

Saárossy Kinga alpolgármester asszony szerint, egymás elfogadása természetes érzés kellene, hogy legyen. A város akadálymentesítése jól tükrözi, hogy az önkormányzat igyekszik ebbe az irányba terelgetni a közgondolkodást. Csak egymás elfogadásával és összefogással lehet sikeres az ország és benne városunk, Eger. Mint mondta: meglepő a gyerekek különös érzékenysége és a sokféle téma, ami a falakra függesztett kis képekről tükröződik.

dr. Pánczél Márta projektvezető ismertte, hogy tervezik a helyi iskolák bekapcsolását is a programba. A projektvezető asszonnyal beszélgetve kiderült: személyes tapasztalata szerint egyre több pedagógus érzi a gyerekekben a kirekesztettség feszültségét és csatlakozik tevékenyen a programhoz. Példaként említette a nagykőrösi Józanné Leskó Gabriella által felkészített Tóth Krisztofer alkotását, ami magáért beszél:

dr. Pánczél Márta ezután tudatta a megnyitón résztvevőkkel, hogy a helyszínen lehetőség van legjobbnak ítélt novellák elolvasására is. Kiemelte, hogy így megtalálható a tárlaton Horváth Klaudia, az egri Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola diákjának Mosoly című írása is. A novellából rövid részlet hangzott el, majd ismertették, hogy a művek egy része hamarosan az EKMK honlapján is elérhető lesz.

Befejezésül egy angyali kislány szavalata hangzott el, akinek a nevét sajnos nem sikerült megjegyeznem. Ígérem, ha beküldi egy kedves olvasó, vagy a büszke édesanya, azonnal pótolom. Egyszerűen ilyen vagyok, más mint a többség, nekem pédául pokoli rossz a névmemóriám. Azért ez nem olyan nagy baj, ugye?

 Peterdi Gábor

Megkaptam a hiányzó információt! A megnyitó végén Bertalan Flóra énekelt palóc gyermekdalokat. A kisdiák az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának 3. osztályos tanulója.

A képgaléria itt nézhető meg.