. Ma Júlia, Rita napja van.
A név kötelez
2011-11-30 08:00:22
A név kötelez

A név kötelez

A 2012. évet érintő aktuális eseményekről, művészeti programjairól és kiállításairól, valamint tehetséggondozási stratégiájáról tartott sajtótájékoztatót az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium Egerben, az iskola régi épületének Süllős Gyula Termében.

 

 


Sajtótájékoztatót tartott az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium. Az intézmény tehetséggondozási programjairól, elért eredményeiről és művészeti pályázatairól számolt be november 29-én Egerben, az iskola régi, Cifrakapu téri épületének Süllős Gyula Termében.

 

Sajtos Attila igazgató elmondta: A művészeti képzés fontos eleme, hogy teret, kibontakozási lehetőséget adjanak a tehetségeknek. Fontos, hogy az ifjú talentumok alkalmat kapjanak a bemutatkozásra, valamint arra, hogy „el tudják adni magukat”.


Az iskola célja, hogy a tehetséges diákok műveiken keresztül megismertessék alkotásaikat és személyiségüket a szélesebb értelemben vett közönséggel is. Az intézmény tárlatokat is szervez, hogy a tanulók megtapasztalják, milyen feladatokat és lehetőségeket teremt egy nyilvános bemutatkozás. Napjainkban kiemelkedően fontos, hogy a művészek képesek legyenek meggyőzően és hatékonyan bemutatni és „értékesíteni” önmagukat. A kiállítások igyekeznek fejleszteni ezeket a képességeket. Mindezen törekvésekhez több esemény is kapcsolódik. Ilyen például az iskola – 1927-ben, Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter idejében átadott – régi épületének folyosóján havi rendszerességgel szervezett egyéni, valamint a Süllős Gyula Teremben megrendezett csoportos kiállítás.

Külső helyszínen az egyik kereskedelmi bankban, továbbá a Farkas Ferenc Zeneiskolában láthatóak az Eventus tárlatai.


Külön figyelmet érdemel a Gárdonyi Géza Színház aulájában 2012. január 10-től megtekinthető „Mester és tanítvány” kiállítás, melyen az iskola diákjai és rajztanárai szerepelnek majd egy-egy munkával.

 

Az „eventus” egy latin eredetű szó, amely sikert jelent. Ezt támasztja alá a következő felsorolás, amely az iskolának és fiatal reménységeinek megmérettetéseit szemlélteti.

 

A 2010-2011-es tanév legjelentősebb eredményei:


2011 tavaszán megrendezett „Regionális rajzverseny” döntőjében Urbán Viktória első helyezést ért el tanulmányi kategóriában, míg Albertus Patrícia másodikként szerepelt illusztrációban.


A „Kárpátok Euró Régiós Ifjúsági Sokszorosítógrafikai Biennálén” Kékesi Dávid grafikai sorozatával díjazott lett.


A „VI. Országos Középiskola Képzőművészeti Diáktárlaton” az iskola mintegy 20 tanulóval nevezett, és mindegyikőjük egy-egy munkáját kiállították.


 

Az esztétikai nevelés, valamint a tehetség felkarolása és gondozása a jövőben is folytatódik. Ehhez kapcsolódóan hirdette meg az Eventus Eger Megyei Jogú Várossal közösen legújabb pályázatát, az „Egri Csillagok” országos tehetségkutató rajzversenyt nyolcadik osztályos ifjú alkotók számára. A feladat, hogy a jelentkezők a címadó könyv egy-egy fejezetéhez készítsenek illusztrációkat. A kiírás Gárdonyi regényének népszerűsítésén és forgatásán túl a vizuális képzelőerőt és kultúrát kívánja fejleszteni. A rendezvény fővédnöke Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész.


A pályaműveket 2012. január 6-ig lehet eljuttatni postai úton az iskola címére vagy személyesen.


Barczi Balázs

További híreink
A Momentum vezető politikusa lemond parlamenti mandátumáról
Orosz Anna, a Momentum egyik vezető s ismert politikusa váratlan bejelentést tett közösségi oldalán. Az okokról az alábbiakat írta.
2025-05-05 11:20:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Gulyás szerint Magyar Péter régen is bolond volt
Gulyás Gergely a következőket mondta egy interjúban: „Amikor még beszéltem Magyar Péterrel, akkor sok mindenben volt vele vitám, de abban teljes volt az egyetértés között...
2025-05-03 11:20:06, Hírek, Fókuszban Bővebben
Húsvét, Bucsa, Lázár és a magyar keresztények
Húsvétvasárnap. Egy hete Ukrajnában, Szumi városában Virágvasárnapi körmenetet tartottak a helyi keresztények. 35-öt ártatlan civilt, köztük két gyereket öltek meg az oro...
2025-04-21 15:16:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kiállok azok mellett, akik nap mint nap a közösségünkért dolgoznak elhivatottságból, emberségből, pécsiségből ...
Bővebben >>